Ekkléziogén neurózis

Mi ez a szó? Mit jelent? Az "ekklézia" egy görög szó, ami az egyházat jelenti, de ennek egy képzős formáját használtam, ami azt jelenti, hogy az egyház által okozott, függetlenül attól hogy keresztény vagy sem. De mit okozhatott volna az egyház? Most nem az inkvizícióra, a reformerekre, vagy a Német-Római Császárság és Vatikán közti harcra gondolok, hanem arra, amikor a hit beteggé tesz. Ez egy érdekes téma, hiszen az emberek általában arról beszélnek, hogy hogyan változott meg az életük a hitük miatt. De pontosan az ellentéte is bekövetkezhet. Hallottam már róla előadást, és emellett megnéztem anya tankönyveit, és mivel nem találtam jobbat, ezt a témát választottam.

A fent említett kifejezést egy berlini nőgyógyász, Eberhard Schaetzing használta először 1955-ben. Pszichés, szexuális megbetegedések esetén használta, amikor ezek mögött bizonyos tanításoktól való félelem, vagy állandó lelkiismereti konfliktus állt. Vizsgálatokat végzett, de csak az akkori 60'as évek lakosságának szűk körében. Így az eredményei nem alkalmazhatók egy az egyben a mai korra, tekintettel arra is, hogy a pszichés megbetegedések száma nagyot nőtt azóta, és nem hiszem, hogy azért lenne, mert egyre többen kezdenek félni az egyházak tanításaitól. Ez elég abszurd lenne, ráadásul akkor kevés olyan hírt hallanánk, hogy egy-egy templom kong az ürességtől az összejöveteleken, bár ez nem mindenhol van így, de az tény, hogy régebben sokkal többen jártak templomba. Az már más kérdés, hogy volt, amikor "fejvesztés terhe mellett" kellett ezt tenniük, sajnos.

 Természetesen Eberhard megfigyelései hatalmas vitákat váltott ki, hiszen sokan úgy gondolták, hogy ezzel azt a szervezetet támadja, amelyik pont az ellenkezőjéért, az egészség megőrzéséért fáradozik. 1967-ben egy nyilatkozatot adott ki:

 "Teljesen félreértettek, amikor 1955-ben a neurózisoknak egy bizonyos formájára az 'ekkléziogén neurózis' elnevezést alkalmaztam. Soha sem állítottam, hogy minden neurózis ekkléziogén eredetű lenne; valamint az is teljesen távol állt tőlem, hogy támadást intézzek valamely felekezet, vagy maga a vallás ellen. Névválasztásom csupán rá akart mutatni az oly gyakori szexuális lelki zavarok egyik forrására, és egy félreértő és félreértett kereszténységre vonatkozott, amit a 'dogmatikus' jelzővel illettem. Korábban erre mondták azt, hogy 'farizeusi'."

 Rendben. Azt most már tudja, hogy honnan ered ez a betegség, de még mindig nem tiszta, hogy mi ez. De mielőtt elkezdeném magyarázni, leszögezem, hogy most egyik keresztény egyházat sem akarom kibeszélni (vagyis inkább kiírni), hanem általánosságban írok, és nem is arról, hogy a kereszténység rossz, mivel ezt mindenki maga dönti el. Azt akarom elmondani, hogy hogyan sülhet el a keresztény életmód az ellenkezőképpen, mint ahogy szeretnénk: Kezdem az elejétől, onnan, hogy valaki kereszténnyé válik, vagy keresztény szülők gyermekeként nő fel. Legyen az alanyunk Dávid, aki 24 éves. Hisz Istenben, templomba vagy gyülekezetbe jár rendszeresen (felekezettől függetlenül), talán valami missziómunkát is végez, például hittant oktat, vagy jár házról házra könyvet osztogatni, esetleg prédikál is. De mégis, ha nem is mondja ki, de ott van a szíve mélyén, de legmélyén valami félelem. Miért? Kicsit távolabb megyek az időben. Dávid nem volt éppen egy mintagyerek, ez már óvodás korában látszott. Bár ezt lehet, hogy tizenéves korában a lányok egy bizonyos rétege nem bánta. Így élte az életét, hevesen, sok idegességgel, rohanással, étkezésre és helyes életmódra nem ügyelve, amikor egyszer csak kórházba került, igen magas vércukorszinttel. Itt már látszódott, hogy ki volt az igazi barát, és ki nem, hiszen a legtöbbje még csak meg sem látogatta. Megijedt, egyrészt, mert hirtelen megcsappant az emberek száma, akiben bízhatott, másrészt pedig azért, mert  élet-halál között volt: Az orvosok megmentették az életét, de ha tovább folytatja, a következő nagy esemény a halál lesz a életében. Így elkezdte keresni Istent (félelemből), megkeresztelkedett, sokan felnéztek rá, hogy milyen mélyről, milyen magasra jutott, vagyis pontosabban, Isten milyen csodálatosan meg tudta változtatni az életét. Most már az időutazásnak vége, a jelenben vagyunk, Dávid most 24 éves. A baj az, hogy ott van, ugye, az a fránya félelem. Miért? Mert fél Istentől. Követi őt, de nem azért, vagyis nem csak azért, mert szereti, hanem mert fél, nehogy megint történjen vele valami megrázó. Úgy gondolja, hogy Isten ezt büntetésül szánta addigi rossz életéért, amit természetesen csak tetéz, hogy mivel diákéveiben nem tanult tisztességesen, ezért nincs is igazán jó állása, hiszen, egy szimpla 2-es érettségivel nem sok oktatási intézményben látják szeretettel. Így fél, nehogy sorsa rosszabb legyen. Fél, nehogy a pokolra jusson, így mindent megtesz, csakhogy ott lehessen a Mennyben. Ha esetleg valaki veszekedni kezd vele, ő mindig alulmarad, hiszen nem akarja megbántani, és ha feljön az, hogy neki milyen negatív tulajdonságai vannak (mert ugye ilyenek mindig vannak), akkor nem szól semmit, csöndben marad, és ez fut át a fején: "Igen, Dávid, ez van. Nem tudsz mit tenni. Visszaéltél Isten kegyelmével gyerekkorodban, megkaptad a büntetésedet. Aki legény éjjel, legyen az nappal is!" Amikor ezt látom, értem, akkor egyértelműnek tartom, hogy az Isten iránt érzett szeretete, nem is az igazi, hiszen hogy tudok valakit felhőtlenül szeretni, ha amellett minden felé irányuló cselekedetemben ott van a félelem is?

 De ha elgondolkozok az életéről, rájövök, hogy talán ez nem így van. Szerintem számára ez nem büntetés volt, hanem csak egy következmény. Ha Isten létezik, akkor valószínűleg próbál kommunikálni velünk, vezet, nevel. Úgy gondolom, hogy nem az a jó szülő, aki gyereke minden félrelépését elfedezi, kijavítja, hanem az, aki normális keretek között a gyerekre hagyja, hogy ő birkózzon meg vele, érezze a súlyát, javítsa ki. Még egyszer mondom, normális keretek között, tehát szülői segítséggel. Ha van Isten, akkor ő ezt tette. De nem hagyta magára, hiszen most van állása, meg tud élni, nem éhezik, bár nem jár a Bahamákra nyaralni, de attól még élvezheti az életet.
A másik dolog pedig a veszekedés, amikor Dávid mindig alulmarad. Persze, különbség van a vita és a veszekedés között, de a keresztény szerintem meg kell tudja magát védeni. (Ismétlem, ez egy saját vélemény). Gondoljunk arra a történetre, amit János Evangéliuma, 2. fejezete ír le. Jézus bemegy a templomba, és ostorral szétcsapja a pénzváltók és az árusok asztalát. Még a katonák sem merik leállítani. Hogy ezt pontosan miért csinálta, az itt most lényegtelen, nem prédikációt írok. De azt lehet látni, hogy ebben az esetben Jézus igencsak erőszakosan lépett fel. Tehát szerintem a kereszténység nem arról szól hogy mi áldozati bárányként viselkedünk, hanem, ahogy Jézus mondta: "Meg van az ideje a szólásnak, és meg van ideje a hallgatásnak." És persze annak is, hogy milyen hanglejtéssel közlöm az információt.

Egy szó mint száz, a hitnek, függetlenül attól hogy keresztény-e vagy sem, lehetnek negatívumai, nem is kicsik. Az ekkléziogén neurózis tünetének, jelenségének csak az egyik fajtáját írtam le, de a könyv olyan területeket is említ, mint az infantilizmus, ideologizálás, szexualitás, elszigetelődés, teljesítmény és lazítás közötti zavart viszony, és az életben való önállóság. Elmondhatom, hogy e betegség gyökere az egyén által kialakított istenkép. És még egyszer, szeretném a végén kiemelni, hogy senkinek sem szeretnék végiggyalogolni a lelki világán. Persze, lehetnek nézeteltérések, de én úgy szeretnék elfogadni bárkit is, ahogy van, amiben hisz.

Nagy Balázs

Felhasznált irodalom:
Mihalec Gábor: Lélek-ápolás: A leggyakoribb pszichés megbetegedések felismerése, kezelése és megelőzése dióhéjban, Élet és Egészség Könyvkiadó, 2005