Életrevalók, a film egy másik szemszögből

A fogalmazásom tárgyának a választását leginkább az indokolja, hogy fontosnak tartom a sztereotípiák lerombolását, és átlátni az emberek külsején illetve meglátni, hogy mit is takar az álarc. Ezeket a film nagyon jól magába foglalja.

A francia film története nem újszerű. Adott egy gazdag, arisztokrata férfi, Philippe (Francois Cluzet), aki ejtőernyős baleset következtében olyan súlyos sebesüléseket szenved, hogy egész életére kerekesszékbe kerül. Mivel a mindennapi dolgokat már nem képes elvégezni, ezért egy ápolót keres maga mellé, és itt lép be a történetbe Driss (Omar Sy), a szenegáli származású fiatalember. Jelentkezik az álláshirdetésre, de meg sem fordul a fejében, hogy megkaphatná az állást, így csak aláírást kér, hogy megkaphassa a számára szükséges segélyt, amiből meg tud élni. Az állásinterjún cenzúrázatlanul, már-már sértő módon beszél a munkaadóval, és durva viccekkel is illeti a mozgásképtelen férfit. A rengeteg sablonos és szánakozó szöveggel jelentkezők után, Philippe meglát valami különlegeset ebben az emberben. Látja és érzi, hogy ő nem csak a tolószéket vagy a rokkantat látja benne, hanem egy embert, aki még mindig életrevaló. A munka így másnap már az övé is.

Azt hinnénk, hogy a film az elfogadásról szól majd, ami igaz is, de eközben a rendezők letisztult egyszerűséggel, sokkal inkább az őszinte emberi kapcsolatokkal foglalkoznak a filmben. Ezt sok helyen humorral, majd drámával fűszerezik, így alkotva egy kerek egészet.

Ahogy a fentiekben írtam, a film egy igen nagy problémával is foglalkozik, ami sajnos manapság a világot jellemzi, mégpedig a sztereotípiákkal. Azonban itt egy sokkal emberségesebb oldalról mutatja be, mégpedig úgy, hogy az általunk más emberekre rávetített jellemzők nem mindig helytállóak. A film története ezért sem mindennapi, hiszen egy nagyon tehetős befogad egy nagyon nem tehetős férfit, sőt, egy olyat, akit ha meglátnánk az utcán, nagy valószínűséggel távolról elkerülnénk. Azonban Philippe túllépett az előítéletein, és meglátta benne az embert. Dross ugyanúgy sérült volt, csak ő nem testileg, hanem lelkileg. És, hogy ki okozta benne ezt a sérülést? Hát mi más, mint a társadalom. Ő is ugyanúgy meg volt fosztva attól, hogy egyszerűen élje a mindennapjait, megfosztva az egyenjogúságtól, viszont körülvéve a rasszizmussal. Szerintem ezért is hívják ezt a filmet nem máshogy, mint Életrevalók.

Mindkét férfi felmérte az életkörülményét és rájött, hogy nem muszáj ennek így lennie, lehet ezt máshogy is csinálni. Felvállalták önmagukat és kiléptek és szabadon élték az életüket.

A rendezőpáros nagyon[VBK1]  jó érzékkel kezeli az egész sztorit, aminek alapja Philippe Pozzo di Borgo A második nekifutás című önéletrajzi regénye. Philippe Pozzo di Borgo egy francia herceg másodszülött fia volt, kivételesen gazdag, és egy ejtőernyős balesetig irigylésre méltó. Akkor azonban megbénult, és rá három évre a feleségét is elvesztette, aki rákban halt meg. Philippe életébe villámcsapásként érkezett Abdel Sellou, az Algériából Franciaországba emigrált bűnöző, aki csak a segély megszerzése miatt került Philippe közelébe. Azonban a gazdag férfi meglátta benne azt, amire szüksége volt: az édes őrületet. Pedig a fiú tűrhetetlen, arrogáns és hiú volt, aki egyáltalán nem sajnálta Philippe-et, tiszteletlenül és szemtelenül viselkedett, felháborító humorérzékkel fűszerezve. Pont azt adta Pihilippe-nek, amire a tolókocsiba kényszerült férfi vágyott. Nem sajnálkozott rajta, hiszen a sajnálat elveszi a reményt az embertől. Nem volt szüksége szánalomra sem. Abdel pedig az életet adta meg neki. Élményeket, nőket, megmentette a besavanyodástól. Pedig az élet két külön sarkából származtak, azonban egy dolog közös volt bennük: mindketten kitaszítottak voltak, a társadalom szélére sodródtak. Az ő történetüket örökíti meg a könyv, valamint a film is, amelynek utolsó képkocáin meg is jelennek.

Nem könnyű dolog egy igaz történetet úgy feldolgozni, hogy az ne legyen giccsbehajló, a rendezőknek azonban ez sikerült.

Vannak a filmben ugyan olyan részek, amelyek nagyon meghatóak, de ezek is általában humorral fűszerezett, őszinte jelenetek, amelyek során nevetve nyeljük a könnyeinket. Nagy erősségei a párbeszédek, melyek szintén rövidek, tömörek és lényegretörőek, ezzel együtt pedig kellően sokatmondóak is. Nem véletlen, hogy több, mint 2 és fél millióan váltottak a filmre jegyet a franciaországi bemutatót követő tíz napban (www.imdb.com). A film mondanivalóját remekül kiegészítik a választott zenék, a párizsi környezet.

Ha egy mondatban szeretném összefoglalni, hogy milyen választ ad erre  a film, Müller Péter gondolatát kellene kölcsön vennem: „Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti.”

 Herczeg Angéla, 11.d

Irodalomjegyzék

Életrevalók című film részletei: http://www.imdb.com/title/tt1675434/?ref_=nv_sr_1 (Utolsó megtekintés dátuma)

Philippe Pozzo Di Borgo: A második nekifutás, Kiadó neve, 2013

Müller Péter: Örömkönyv, Kiadó neve, 2011 28. oldal