A fogalmazásom tárgyának a választását
leginkább az indokolja, hogy fontosnak tartom a sztereotípiák
lerombolását, és átlátni az emberek külsején illetve meglátni, hogy mit is
takar az álarc. Ezeket a film nagyon jól magába foglalja.
A francia film története nem újszerű.
Adott egy gazdag, arisztokrata férfi, Philippe (Francois Cluzet), aki
ejtőernyős baleset következtében olyan súlyos sebesüléseket szenved, hogy egész
életére kerekesszékbe kerül. Mivel a mindennapi dolgokat már nem képes elvégezni,
ezért egy ápolót keres maga mellé, és itt lép be a történetbe Driss (Omar Sy),
a szenegáli származású fiatalember. Jelentkezik az álláshirdetésre, de meg sem
fordul a fejében, hogy megkaphatná az állást, így csak aláírást kér, hogy
megkaphassa a számára szükséges segélyt, amiből meg tud élni. Az állásinterjún
cenzúrázatlanul, már-már sértő módon beszél a munkaadóval, és durva viccekkel
is illeti a mozgásképtelen férfit. A rengeteg sablonos és szánakozó szöveggel jelentkezők
után, Philippe meglát valami különlegeset ebben az emberben. Látja és érzi,
hogy ő nem csak a tolószéket vagy a rokkantat látja benne, hanem egy embert,
aki még mindig életrevaló. A munka így másnap már az övé is.
Azt hinnénk, hogy a film az elfogadásról
szól majd, ami igaz is, de eközben a rendezők letisztult egyszerűséggel, sokkal
inkább az őszinte emberi kapcsolatokkal foglalkoznak a filmben. Ezt sok helyen
humorral, majd drámával fűszerezik, így alkotva egy kerek egészet.
Ahogy a fentiekben írtam, a film egy igen
nagy problémával is foglalkozik, ami sajnos manapság a világot jellemzi,
mégpedig a sztereotípiákkal. Azonban itt egy sokkal emberségesebb oldalról
mutatja be, mégpedig úgy, hogy az általunk más emberekre rávetített jellemzők
nem mindig helytállóak. A film története ezért sem mindennapi, hiszen egy
nagyon tehetős befogad egy nagyon nem tehetős férfit, sőt, egy olyat, akit ha
meglátnánk az utcán, nagy valószínűséggel távolról elkerülnénk. Azonban
Philippe túllépett az előítéletein, és meglátta benne az embert. Dross ugyanúgy
sérült volt, csak ő nem testileg, hanem lelkileg. És, hogy ki okozta benne ezt
a sérülést? Hát mi más, mint a társadalom. Ő is ugyanúgy meg volt fosztva attól,
hogy egyszerűen élje a mindennapjait, megfosztva az egyenjogúságtól, viszont
körülvéve a rasszizmussal. Szerintem ezért is hívják ezt a filmet nem máshogy,
mint Életrevalók.
Mindkét férfi felmérte az életkörülményét
és rájött, hogy nem muszáj ennek így lennie, lehet ezt máshogy is csinálni.
Felvállalták önmagukat és kiléptek és szabadon élték az életüket.
A rendezőpáros nagyon[VBK1] jó érzékkel kezeli az egész sztorit,
aminek alapja Philippe Pozzo di Borgo A második nekifutás című önéletrajzi
regénye. Philippe Pozzo di Borgo egy francia
herceg másodszülött fia volt, kivételesen gazdag, és egy ejtőernyős balesetig
irigylésre méltó. Akkor azonban megbénult, és rá három évre a feleségét is
elvesztette, aki rákban halt meg. Philippe életébe villámcsapásként érkezett
Abdel Sellou, az Algériából Franciaországba emigrált bűnöző, aki csak a segély
megszerzése miatt került Philippe közelébe. Azonban a gazdag férfi meglátta
benne azt, amire szüksége volt: az édes őrületet. Pedig a fiú tűrhetetlen,
arrogáns és hiú volt, aki egyáltalán nem sajnálta Philippe-et, tiszteletlenül
és szemtelenül viselkedett, felháborító humorérzékkel fűszerezve. Pont azt adta
Pihilippe-nek, amire a tolókocsiba kényszerült férfi vágyott. Nem sajnálkozott
rajta, hiszen a sajnálat elveszi a reményt az embertől. Nem volt szüksége
szánalomra sem. Abdel pedig az életet adta meg neki. Élményeket, nőket,
megmentette a besavanyodástól. Pedig az élet két külön sarkából származtak,
azonban egy dolog közös volt bennük: mindketten kitaszítottak voltak, a
társadalom szélére sodródtak. Az ő történetüket örökíti meg a
könyv, valamint a film is, amelynek utolsó képkocáin meg is jelennek.
Nem könnyű dolog egy igaz történetet
úgy feldolgozni, hogy az ne legyen giccsbehajló, a rendezőknek azonban ez
sikerült.
Vannak a filmben ugyan olyan részek, amelyek nagyon meghatóak, de ezek is
általában humorral fűszerezett, őszinte jelenetek, amelyek során nevetve
nyeljük a könnyeinket. Nagy erősségei a párbeszédek, melyek szintén rövidek,
tömörek és lényegretörőek, ezzel együtt pedig kellően sokatmondóak is. Nem
véletlen, hogy több, mint 2 és fél millióan váltottak a filmre jegyet a
franciaországi bemutatót követő tíz napban (www.imdb.com). A film mondanivalóját remekül kiegészítik
a választott zenék, a párizsi környezet.
Ha egy mondatban szeretném összefoglalni,
hogy milyen választ ad erre a film,
Müller Péter gondolatát kellene kölcsön vennem: „Az ember értékét nem az esze,
a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség
minősíti.”
Irodalomjegyzék
Életrevalók
című film részletei: http://www.imdb.com/title/tt1675434/?ref_=nv_sr_1 (Utolsó megtekintés dátuma)
Philippe Pozzo Di Borgo: A második nekifutás, Kiadó neve, 2013
Müller
Péter: Örömkönyv, Kiadó neve, 2011 28. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése